Witzmann Mihály

SiófokFő u. 131.4. választókerület
2020 Aug. 27 00:00

Balatoni ügyekről egyeztettünk a Miniszterelnökségen

 

A Club Aliga fejlesztése kapcsán felmerült kérdések mielőbbi tisztázása érdekében kezdeményeztem találkozót dr.Gulyás Gergely miniszter úrral, valamint dr.György István és Füleky Zsolt államtitkár urakkal kedden. A területet eddig kétszer vették el a világosiaktól (mindkétszer a baloldal), először 1948-ban Rákosiék, majd 2006-ban a Gyurcsány-kormány. Találkozónkon megállapodtunk, hogy ígéretemnek megfelelően hamarosan sor kerülhet egy személyes konzultációra, amelyen a balatonvilágosi önkormányzat, az Aligai Fürdőegyesület, a beruházó és a Miniszterelnökség képviselői, valamint jómagam is jelen leszünk. A cél továbbra is változatlan: A Club Aliga területének méltó, színvonalas szolgáltatásokat teremtő, a világosi lakosokat, üdülőtulajdonosokat is szolgáló, valamint a helyi közösséget új munkahelyekkel és adóbevételekkel támogató megújítása.

A másik fontos téma a siófoki meteorológiai obszervatórium melletti, magántulajdonú ingatlan építési ügye. Ennek a kérdésnek is próbáltam alaposan a végére járni, mert véleményem szerint az éhségsztrájknak nevezett bohóckodás és a politikai sajtónyilatkozatok csupán hangulatkeltésre és magamutogatásra alkalmasak, ám megnyugtató válaszokkal semmiképpen sem szolgálnak.

A tisztánlátás érdekében fontos hangsúlyozni, hogy a beruházással kapcsolatban a kormány világos állásfoglalást tett, amikor a parlament elé vitte és elfogadtatta az új területrendezési törvényt 2018-ban. A jogszabály ugyanis jóval szigorúbb szabályozást teremtett, mint korábban a szocialisták által elfogadott törvény. Azonban a korábban megszerzett építési engedélyekre - amilyennel a szóban forgó beruházás is rendelkezik - visszamenőleg ez a jogszabály sem vonatkozhat. Az ellenzék reakciói leginkább azért érthetetlenek, mert pontosan az általuk támogatott siófoki polgármester, dr. Lengyel Róbert az, aki egy tollvonással véget vethetett volna az ügynek. Ugyanis Lengyel úrnak megvan (itt is megvolt) erre a jogi lehetősége, hiszen a településképi véleményezés polgármesteri hatáskör! Így ha akarta volna, egyszerűen annyi dolga lett volna, hogy nem írja alá az ezzel kapcsolatos dokumentumot, vagyis településképileg nem támogatja a kérelmet. (Ha jól tudom, volt már korábban ilyen precedens Siófokon Lengyel úr polgármestersége alatt.)

Ezzel szemben Lengyel úr nem emelt kifogást, hanem aláírásával jóváhagyta a településképi véleményt. Ráadásul mindezt két alkalommal is megtette! A Miniszterelnökség közlése szerint 2018. október 5-én a polgármester feltétel nélkül javasolta a 8 lakásos lakóépület engedélyezését, majd 2019. november 28-án, feltételekkel ugyan, de szintén javasolta az engedélyezést! Ezek után már csak azt nem értem, hogy Lengyel úr milyen alapon állt ki a sajtó elé, és nyilatkozott valami ellen, amelyet ő maga hagyott jóvá???

Az ellenzéki színjátéktól függetlenül úgy gondolom, hogy itt az ideje annak, hogy valós, szakmai válaszokat kapjunk abban a kérdésben, hogy a tervezett építkezés valóban zavarja-e a meteorológiai méréseket, vagy sem. Mindezt szem előtt tartva, a következő döntés született: A Miniszterelnökség felkéri a Budapesti Műszaki Egyetemet, hogy adjon szakmailag megalapozott, egyértelműen alátámasztott és konkrét választ arra, hogy a tervezett siófoki beruházás veszélyezteti-e a meteorológiai mérések pontosságát, vagy nem.

Itt tartunk jelenleg, a fejleményekről természetesen tájékoztatni fogok!

Tisztelettel,

Witzmann Mihály.

Witzmann Mihály

Siófok, Fő u. 131.
eseménynaptár